Holisztikus állapotfelmérés 

Természetgyógyászat mint önismeret – Mit üzen a teste, mire vágyik a lelke?

13 éves korom óta „készültem” a természetgyógyász hivatásra, és pont 13 éves voltam, amikor olyan diagnózist kaptam az akkori szemorvosomtól, ami elsőre padlóra küldte az egész családot. Azt mondta, hogy 20 évesen már nem fogok látni… Nem törődtünk bele a hallottakba, nem fogadtam el valóságomnak, mert mi már akkor is azt éreztük, hogy ebben az állapotban nemcsak a testem, a szemem kell gyógyítani, hanem a belső, lelki folyamatokat is! Kerestük a lehetőségeket és a szüleimmel együtt megtaláltuk a gyógyulásra való esélyt a természetes gyógymódok terén, ötvözve a nyugati és a keleti orvoslás szemléletmódját. Visszatekintve azt gondolom, hogy az én ekkor indultam és köteleződtem el a mélyebb önismeret irányába. Ezt azóta sem bántam meg, mert egy izgalmas utazáson veszek részt nap mint nap.

Korán megtapasztaltam azt, hogy a testem nem az ellenségem, hanem bizonyos üzenetek hordozója. A test a lélek színpada, tehát ami belül zajlik (pl. belső feszültség, tehetetlenség, düh, szorongások stb.), az előbb-utóbb megjelenik testi szinten is. A test működése és a lelkiállapotaink szorosan összefüggnek. 

 

Miért ne lehetne ez egy lehetőség arra, hogy mélyebben kapcsolódjunk önmagunkkal?

Miért ne lehetne ez egy lehetőség arra, hogy újra felfedezzük a belső bölcsességünket?

 

Most már másfél évtizede segítek másoknak is utat, lehetőségeket, egy másfajta szemléletmódot mutatni, ami szerint aktív részesei vagyunk a saját egészségünknek. Szenvedélyesen szeretem gyógynövényeket és a holisztikus gyógyításban hiszek, amikor nemcsak a testre, hanem a lélekre is figyelünk. 

A természetgyógyászat nemcsak egy lehetőség arra, hogy jobban és egészségesebben érezzük magunkat, hanem egy csodálatos önismereti eszköz is, aminek a segítségével közelebb kerülhetünk önmagunkhoz.

A természetgyógyászat segíthet összekapcsolni a testi tüneteket a lelki rezdülésekkel, és megmutathatja a külső-belső harmóniához vezető utat.

 

Ha Ön is

– szeretne közelebb kerülni önmagához testi-lelki szinten

– konkrét problémája van (pl. inzulinrezisztencia, pajzsmirigy probléma, emésztési nehézségek, fáradékonyság, hajhullás, immungyengeség stb.)

– eddig minden vizsgálat negatív eredményt mutatott, ám mégsem érzi jól magát

– szeretne változtatni az életmódján, de nem tudja, hogy kezdjen neki

– elakadt, összezavarodott az interneten és az újságokban olvasható információk tömkelegében

– ha szeretné újra visszaszerezni az egészségét

– ha szeretné megőrizni a testi-lelki egészségét, harmóniáját,

 

akkor szeretettel és örömmel várom! Ez az út az Ön útja, amin szívesen kísérem, ha szeretné!

Beszéljünk meg időpontot: 06 20 595 3062  

Hogyan történik a vizsgálat?

Az állapotfelmérés első felében a Magnetspace testelemzővel a sejtjeink elektromos tevékenységét vizsgáljuk meg, az eredményei alapján képet kapunk sejtjeink, szerveink állapotáról:

  • gyors, fájdalommentes
  • részletes tájékoztatást nyújt szerveink működéséről
  • kisgyermekeknél is elvégezhető

A mérés során már azelőtt láthatjuk az egészségben várható változásokat, mielőtt azok fizikai szinten megjelennének, így a korai felismerés lehetővé teszi az időben történő kezelés megkezdését.

A mérés második felében a numerológiához mint önismereti eszközhöz fordulunk: a születési dátum segítségével mélyebben elemezzük a személyiséget. Látjuk azokat az adottságokat, személyiségjegyeket, tulajdonságokat és fejlődési lehetőségeket, egészségügyi gyenge pontokat, amelyekkel Ön megszületett. Már ez a numerológiai áttekintés önmagában is csodálatos lehetőségeket, AHA-élményeket hordoz magában. 

Ezután megyünk kicsit még mélyebbre a beszélgetésben, és tárjuk fel a test üzeneteit. Minden esetben úgy irányítom a beszélgetést (a szakmai ismereteim és az intuícióm segítségével), hogy ezekre rálássunk és meg tudjuk beszélni a megoldásokat.

A végén megbeszéljük a személyre szabott, testet-lelket támogató cselekvési tervet, javaslatot. Ha még marad Önben kérdés, gondolat, van lehetőség ezek átbeszélésére.

Nagyon sok páciensem szeret 2-3 havonta eljönni egy kontroll visszamérésre, szoktam is ajánlani a lehetőséget. Ennek az időpontját is meg tudjuk beszélni.

Mitől teljesen egyedi az általam végzett állapotfelmérés?

Úgy gondolom, hogy egy gép nem képes beleérezni a gondolatainkba, a bennünk zajló érzelmi folyamatokba, a vívódásainkba, a félelmeinkbe, szorongásainkba, amik egy idő után fizikai tüneteket is képesek okozni.

Éppen ezért a mérés során nem bízunk mindent a gépre, hanem terapeutaként aktívan használom az intuíciómat, a pszichológiai és pedagógiai, a természetgyógyászati és anatómiai, valamint a hagyományos kínai orvoslásról szerzett ismereteimet is.

A ma élő ember folyamatos és különféle stressz hatásoknak van kitéve, melyek óhatatlanul hatnak a szervezetre. Nemcsak a külső környezetből érkező mérgek terhelhetik a szervezetet, hanem a belső, lelki mérgek is. Ez utóbbiak közé sorolhatjuk többek között a mérgelődést, a lelkiismeret-furdalást, az önbántó gondolatokat, és még sorolhatnám. Amennyiben tisztában vagyunk azzal, hogy milyen lelki ok húzódik meg egy-egy betegség hátterében, a gyógyulás sokkal tartósabban, könnyebben mehet végbe, hiszen a gyökerénél fogjuk meg a problémát. Pont emiatt helyezek a beszélgetés során nagy hangsúlyt a belső történésekre, a lélek rezdüléseire is a fizikai tünetekből, tapasztalásokból kiindulva.

Olyan, könnyen elsajátítható, a hétköznapokban is alkalmazható technikákat adok át, mutatok meg (pl. stresszkezelő technikák, önbizalmat és önszeretetet erősítő gyakorlatok, az elengedést és megbocsátást segítő módszerek), amelyek segítségével hamar megérezheti a pozitív irányú változásokat.

Jó hírem a szülőknek, hogy gyermekekkel is nagyon jól szoktunk együttműködni, az állapotfelmérés akár már újszülötteknél is elvégezhető! Gyermekek mérése során kérem, hogy legalább az egyik szülő legyen jelen a beszélgetés során.

 Mit kap a komplex, széles körű állapotfelmérés alkalmával?

  • 90 perc minőségi én-időt, ami csak önről és a megoldandó egészségügyi állapotáról szól
  • Teljes figyelmet – megértő és elfogadó figyelmet egy biztonságos térben, ahol nincs stressz, nem érzi azt, mintha „futószalagon” lenne, mert van időnk a legfontosabbra: önre és a megéléseire, érzéseire, kérdéseire
  • Kérdezhet, hozzászólhat (sőt, ezeknek nagyon örülök is!) – az a célunk, hogy az állapotfelmérés végére minden addigi, az egészségi állapotával kapcsolatos kérdésére, kétségére választ kapjon
  • Egyéni konzultáción találkozunk, így ha ön zárkózottabb, introvertáltabb személyiség, akkor könnyebb lehet a biztonságérzet megtapasztalása, a megnyílás; nem kell mások előtt elmondani az érzéseit, nem kell mások előtt zavarban lennie, esetleg szégyenkezést éreznie
  • Önismereti „hamuban-sült-pogácsát” a születési dátuma (numerológia tudománya) alapján, amit magával vihet az önismereti útja során és mindig emlékeztetheti arra, hogy ki is ön valójában
  • Érthetően, könnyen értelmezhetően elmagyarázom, mi történik a testében, így jobban megismeri a saját működését
  • Funkcionális laborelemzést, aminek köszönhetően még alaposabban átlátja a szervezetében zajló folyamatokat és összefüggéseket
  • Gyakorlatias életmód javaslatokat a mindennapokra úgy, hogy azok maximálisan beépíthetőek legyenek a napi rutinba
  • Személyre szabott cselekvési tervet, aminek köszönhetően tisztán látja a számára jelenleg legjobb haladási irányt mind testileg, mind lelkileg (vitamin- és ásványi-anyag ajánlást személyre szabottan, gyógynövény ajánlás külsőleg-belsőleg történő használatra (ha szükséges), laborvizsgálati ajánlás (ha szükséges), laborleletek átbeszélése (6 hónapnál nem régebbi), szakorvoshoz irányítás (ha szükséges) 

 

 

Készen áll? Foglaljon időpontot!

Bejelentkezés: 06 20 595 3062 

(Csütörtökönként Veszprémben is tudunk találkozni!)

 

Első alkalom, az állapotfelmérés (90 perc): 40.000 Ft
Kontroll visszamérés (alkalmanként kb. 40 perc): 18.000 Ft  

Kelemen Lívia

az Ön természetgyógyásza

okl. fitoterapeuta természetgyógyász, táplálkozási tanácsadó

A természetgyógyász rendelőm hatósági engedéllyel rendelkezik.

A honlapon található információk tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, nem helyettesítik az orvosi diagnózist, és nem jelentenek mindenki számára egységesen útmutatást betegségek gyógyítására. Betegséggel kapcsolatban kérje orvosa vagy gyógyszerésze szakvéleményét!